A japán Okinawa szigetén nincs demencia, se öregek otthona, Szardínián főleg zöldséget és gyümölcsöt esznek, Kaliforniában élvezik az életet, Görögországban, Ikária szigetén szőlőt művelnek még százévesen is. A Costa Rica-i emberek is sokat dolgoznak és egyszerűen étkeznek. Ezek a kék zónák, de mi van nálunk? Mire számíthatunk?
A mi családunkban legfeljebb 84 évet éltek, a végén betegen. Egy kezemen össze tudnám számolni a százéveseket a környezetemben, kisebb csodának számítanak errefelé. Azonban nem mindenütt van így. A Netflixen egy ideje látható a Kék zónák titka (Live to 100: Secrets of of the Blue Zones) című dokumentumsorozat, amely nekem például teljesen megváltoztatta az idős korról alkotott elképzelésemet. Kiderült, százévesen is lehet vitális az ember, és ehhez nem kell gazdagnak lenni, nem szükségesek holmiféle drága ételkiegészítők, plasztikai műtétek – éppen ellenkezőleg. Dan Buettner amerikai újságíró, a National Geographic munkatársa szépen rámutat erre a négyrészes sorozatban.
Az egészséges öregkor titka
Buettner felfigyelt rá, hogy van a világon öt olyan zóna, ahol feltűnően sokan élnek száz évig vagy akár tovább, jó egészségben, vitálisan. Kék zónának nevezte el ezeket a helyeket, az ott élő idősekről előbb írt egy újságcikket, aztán könyvet, majd elkészítette a nálunk is látható Netflix sorozatot. Nagy biznisz lett belőle, szakácskönyvek, életmód-tanácsadások tömkelege, amelyben összefoglalja az egészséges hosszú élet titkát. Na, nézzük:
- Elsősorban is csaknem növényi, mediterrán étrend. Gyümölcs, zöldség, halak, csirkehús. Teljes kiőrlésű gabona, zab, quinoa, barna rizs, bab és olívaolaj – mindez mértékkel. Kerülni kell a vörös húsokat, édességeket, vajat, sajtokat, sót. Egy kis vörösbor jöhet.
- Fontos a mozgás, a folyamatos munka a hegyen, a földeken szinte mindhalálig. Az egyik szicíliai idős asszonnyal arról beszélget a riporter a sorozatban, hogy megnézte a templomba vezető utat, amit megtesz mindennap, igencsak meredek. Minél meredekebbek az utcák, annál tovább élnek az emberek – vonja le a következtetést Buettner.
- Jellemző a támogató közösség is, amelyben ezek az emberek élnek a kék zónákban. Együtt dolgoznak és együtt ünnepelnek. Aki bajban van, azon közösen segítenek. Mindenben számíthatnak egymásra. Mindenkinek meg van a feladata a közösségen belül.
Édesburgonya és lótuszülés
A Kék zónák titka dokumentumfilm-sorozat első része a japán Okinawa szigetére visz bennünket, ahol az édesburgonya a fő táplálék, és ahol ismeretlen a demencia és az idősek otthona fogalma. Megismerkedünk egy mozgékony százévessel, akiről kiderül, a szigeten népszerű karikadobálós társasjátékban jobb még az unokájánál is. Egy másik matróna prezentálja, hogy nincs szüksége szemüvegre a varráshoz, simán befűzi a cérnát a tűbe. Van, aki lótuszülésből átmegy kézenállásba – nem csak a kamera kedvéért. Ez napi szertartás számára. A szigeten a hagyományos „minimalista” lakberendezés a divat. Az alacsony asztalok mellett többnyire a földön ülnek az emberek és gond nélkül felkelnek, naponta millió-egyszer. Ez is edzésben tartja őket. A tudatukat pedig az, hogy mindenkinek megvan a feladata a közösségen belül.
Minél meredekebb utcák, annál hosszabb élet
A második részben Szardíniára látogatunk. Megismerkedünk dr. Gianni Pes olasz kutatóorvossal, akitől a Blue Zone kifejezés származik. A hegyi falvak lakosságát tanulmányozva, a térképen kék pontokkal jelölte azokat a helyeket, ahol különösen sok a százéves. A végén egyes falvak kék folttá váltak, innen az elnevezés. Ezek a falvak 700 méterre a tengerszint felett helyezkednek el, minél magasabban van a falu, annál több benne a százéves. és nemcsak nők, de férfiak is szép számmal.
Elsősorban friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, a hal kifejezetten vasárnapi, ünnepi eledel náluk. Nem ismerik a feldolgozott élelmiszereket, cukor helyett mézzel édesítenek. Borozni társaságban szoktak. Vidámak, összejárnak, együtt ülnek kint a padon a fa alatt, közösen gondoskodnak az öregekről, ha kell. De legtöbbször nem kell, mert mindenki képes ellátni önmagát még százévesen is. Akárcsak Okinawán, itt is állandó mozgásban vannak, le-föl a meredek utakon. A maratont már nem tudnák lefutni – jegyzi meg Dan Buettner, de járnak, ők maguk talán nincsenek is a tudatában, hogy milyen kiváló kondícióban vannak.
Azért se halt meg
Az amerikai álom, Kalifornia földjén átlagban tíz évvel tovább élnek az emberek, mint az USA-ban. Ők is egészségesen étkeznek, sok zöldséget-gyümölcsöt esznek és olajos magvakat. Sokat sportolnak, úsznak, lovagolnak – és jótékonykodnak. Nincsenek magasvérnyomás- és koleszterinproblémáik.
Különösen érdekes annak a görögnek a története, aki kivándorolt Amerikába, ott megszedte magát, de 66 éves korában kiderült, hogy rákos és hat hónapot adtak neki az orvosok. Mivel Amerikában drága a temetés, fogta magát és a családját és hazautaztak a szülőföldre, a görögországi Ikáriára. Ott elkezdett kertészkedni. Szőlőt ültetett. Arra gondolt, ha már ő nem is élvezheti a termését, de majd legalább a felesége. Amikor Buttner nála járt, akkor már 33. éve szüretelt a halálos diagnózisa óta. Meggyógyult, és azóta is folyamatosan dolgozik a szőlőben.
Végül, az ötödik kék zóna a Costa Rica-i Nicoya-félszigeten van. Egy olyan százéves mutatkozik be, aki boldogan lovagol, tereli a csordát, hat-tíz órát dolgozik naponta. Itt is, akárcsak Szicílián nem ritka a százéves férfi sem. Azonban Buettner észleli a bajt. Az öregúr dédunokája sósperecet és chipset majszol, neki már a feldolgozott élelmiszerek kellenek, amit a világ más tájain is kínálnak a nagy bevásárlóközpontok. Lehet, hogy még egy generáció és vége az egészséges életmódnak Costa Ricán? – kérdezi a riporter.
És mi lesz velünk, magyarokkal?
Első ránézésre könnyű lenne a cikk elején felsorolt életmódot elfogadni nekünk is, főleg vidéki nyugdíjasoknak. De aztán, ha jobban belegondolunk, rájövünk, ezek a Netflix dokumentumfilmjében szereplő kis közösségek paradicsomi állapotban, izoláltan élnek. A maguk ősi szokásaival, a maguk földjén, a maguk termesztette élelmiszereket fogyasztják. Ezt itt nálunk, nehéz lenne kivitelezni, pláne lakótelepen. Az erkélyen mégsem termelhető meg a szükséges betevő. Ezért aztán a piacon, boltban vesszük meg méregdrágán a ki tudja mivel kezelt zöldséget, gyümölcsöt, vagy nem vesszük, mert belátjuk, nekünk nem futja rá. Magyarországon az a furcsa helyzet állt elő, hogy pillanatnyilag olcsóbb a hús, mint a zöldség. Olcsóbban vehetünk egy kiló csirkemellet, mint negyed liter szárazbabot.
Akkor mi marad? A sok gyaloglás? Elég lesz ez az egészséges, hosszú élethez? Tartok tőle, hogy nem.
