Zoltán Gábor a kommunizmus történetének két legmegrázóbb és legigazabb könyvét írta meg. A 2016-ban megjelent Orgia tűpontosan ábrázolja 1944–1945 telének tragédiáját, a nyilasok ámokfutását, az áldozatok szenvedését és a cinkosok félrenézését. Egy évvel később írott esszéregényéből, a Szomszédból pedig megtudjuk: sokkal veszélyesebb a szomszéd, mint az idegen katona, mert ő a bőre alatt viseli az egyenruháját. Ma is.
– Nagyon jelenvalóvá vált a múlt – mondja az író. – Feléledt. Az, ami ’44–45-ben történt, és mindaz, ami előkészítette, a ’20-as évektől kezdve, az a rendszerváltás után szépen egyre erősödőn megjelent az életünkben. Ez a helyzet. Nem akkor kezdődött, de számomra akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Morvai Krisztina egy Amerikában élő és őt bírálni merészelő zsidó fiatalembernek írt nyílt levelében úgy fogalmazott, hogy az olyanok,mint ő, „szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának” az ő gyalázása helyett. Nagyjából akkoriban kezdtem el olvasni a régi sajtót. Lapokat a ’20-as évekből, a ’30-as, ’40-es évekből. Mellbetaszító a hasonlóság a fogalmakban, a stílusban. Ettől kezdve úgy működött a dolog, mint a kígyóméregnél vagy a veszettség bacilusánál: a méreg és az ellenméreg ugyanaz. Nem állítom, hogy meggyógyultam, viszont életben tartott. Mostanáig. És mivel ismerem a méreg természetét, hiszen ezt adagolom magamnak évek óta, kimondhatom, hogy amit a nemzeti oldal művel, az ugyanaz a mérgezés, amit az ő szellemi elődeik csináltak ezzel az országgal.
Zoltán Gáborral a Népszava újságírója, Kövesdi Péter készített interjút, amely teljes terjedelmében itt olvasható.
