A szerenád igazi veszprémi film. Az alkotók, szereplők és a helyszínek nagy része veszprémi, noha ez a gyereknek és felnőttnek egyaránt szóló mese egészen univerzális. Máté P. Gábor forgatókönyvíró-rendező munkáját a Magyar Mozgókép Fesztivál közönsége is láthatta.
(A szerenád című filnek már volt egy zárt körű bemutatója Veszprémben, amelyre az alkotókat hívták meg. Máté P. Gábor szülővárosában, Zalaszentgróton is levetítették korábban. A szélesebb közönség és a szakma azonban most láthatta először.)
A film cselekménye – mese lévén – nem túl bonyolult. A csendhercegnek nevezett fiú, aki hanggyűjtő, nem mer szerelmet vallani kedvesének, Luciának. Mint minden rendes mesében, itt is akadnak azonban segítői: Szellem, Hang és Hanga (lantjának hangjai), Bor és Virág. Ők alkotják a Léha Együgyke névre keresztelt „akciócsoportot”, és testet öltve igyekeznek összeboronálni a fiatalokat. Ám itt is jelen van a gonosz, aki nem más, mint a Kishitűség démona. Őt talán senkinek nem kell bemutatni, hisz valószínűleg mind éreztük már, hogy valamihez, vagy valakihez nem vagyunk elég jók. Az ő legyőzése a film igazi küzdelme és legfontosabb mondanivalója.
A megalkotott mesevilágot gazdagítják a görög mitológia neves alakjai, más szellemlények, a cselekmény helyszínéül kitalált falu hagyományai és ünnepei. Ezen kívül – mivel a főszereplő hanggyűjtő – a hangok, zajok és a zene egyaránt kiemelt figyelmet kap. Ezek hol gyorsítják a film tempóját, hol pedig fókuszálják a figyelmünket, kiragadva egy-egy apró momentumot.
Kísérleti filmről lévén szó, a képi megjelenítés is érdekes. Inkább közeli felvételekkel (premier plánnal vagy szuperplánnal) dolgoztak, kihangsúlyozva, hogy a történet voltaképp egy belső utazás, mely a főszereplő önmagán való felülemelkedését mutatja be. Néhány képsor a cselekményvezetés során újra és újra feltűnik, így nagyobb jelentőséget, metaforikus értelmet kapva. A szellemi lények megjelenítését – mielőtt testet öltenének – effektekkel oldják meg, melyek nem hollywoodi léptékűek ugyan, de megállják a helyüket.
Mivel a történet először színházi darabként látott napvilágot, érdekelt, mennyire sikerült a médiumváltás, vagyis a színpadról filmvászonra adaptálni a mesét. Azt kell mondjam, filmes síkon sokszor túl teátrális maradt a narratív kommunikáció. A beszédstílus, a dialógusok – bár szépek, sokszor kifejezetten költőiek – nem filmes könnyedséggel szóltak. Voltak pillanatok, leginkább Bor karakteréhez kapcsolódva, mikor viszont megvolt a várt természetesség. A film olyankor életre kelt, a poénok ültek, a mozgókép valóban mozivá vált.
Szalai Renáta
A vezető képen az alkotók egy csoportja a filmfesztiválon. Fotók: szeretfilm.hu, Facebook és a szerző