Tanult kollégám, Berci az örök vadászmezőkre költözött. Kellett az új blogíró, így rám esett a választás. Mert a tacsi, az tacsi – mondták, bár én ezzel nem tudok egyetérteni.
Eleinte gyanakodva figyelgettek és nem sokat néztek ki belőlem. Kajla – szögezték le. Még hogy én kajla! Ami azonban valami múló fogyatékosság lehetett, mert időközben mind gyakrabban nógattak, hogy essek neki a munkának. Vagyis: felnőttem a feladathoz.
Én a póráz egyik végén, a másik végén a gazdi. Ő a főnök. Kivéve, amikor nem, mert úgy döntök, hogy más irányt veszek, vagy hosszasan pont ott szaglászom, ahol nem kellene. Így vannak ezzel a falkában a többiek is. Szerteszét szaglásznak.
Csakhogy a szabadságból nekik több jut. Valamiféle nem éppen arányos emberi rendszerekben működtetik magukat, gondolom, ezért nincsenek pórázon. Pláne nem rövid pórázon. Ezzel nagyon elégedettek, sokszor közlik, hogy „nem fekszenek be a rendszerbe”. Mások meg igen, őket a NER nevű gazdájuk rövid pórázon rángatja. Gondolom, ez valami kutyaiskola embereknek. Önként dugják a fejüket a pórázba és ehhez még a farkukat is csóválják. Nem szó szerint értettem, csak képletesen.
Hm, sokat kell itten tanulni. Nemsokára gyakornokképzés lesz, majd odaülhetek az asztal alá. Nem csaholunk, nem lefetyelünk, hallgatunk, figyelünk, gondolkodunk – magyarázzák a Fügében az asztal körül. Tanulékony a fajtám, vélekednek, már majdnem ember. Végül majd csak megértem egyszer, a falkában miért csak én vagyok pórázon? Ne aggódjak, mondják az asztalnál lekezelően, ennek kizárólag evolúciós okai vannak. Hál’ istennek!
Egyébként meg Csányi Vilmos szerint a kutyák nemsokára beszélni is fognak. A tacsik tuti.
