Végre helyet kaptak az új médiumokkal foglalkozó kreatívak Veszprémben. Megnyílt a FOTON névre keresztelt multimédiás központ a várban, a Művészetek Háza és a Tűztorony közös udvarán.
Aki régen volt diák, annak idemásolom a Wikipédiából: „A foton az elektromágneses sugárzások, többek között a fény elemi részecskéje, legkisebb egysége, kvantuma.” Találó név egy audiovizuális centrumnak. Az épületnek egyelőre a klub jellegű része látogatható a kávézóval, az apró kiállítóterekkel, kamara jellegű vetítőteremmel, ahol majd rendszeresen láthatunk szerzői filmeket. Az egésznek a lelke, a Fixír médialabor lesz az alagsorban, ami még most alakul. A Fixír a Művészetek Háza digitális alkotóműhelye, a FOTON pedig magánvállalkozás.
A művészetekbe, de az életünkbe is betört a multimédia, az új médiumok sokféle technikája. Szinte biztosra vehető, hogy ezek alapvetően megváltoztatják vizuális kultúránk egész struktúráját is. Ideje volt intézményesen is nyitni feléjük, amire jó lehetőség a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt.
EKF-támogatással 2,5 milliárd forintból készült el a beruházás a Művészetek Háza és a Tűztorony udvarán a meglévő, diszkóként, kávézóként sokszor tönkrement régi épület látványos átalakításával. Nóbik Orsolya és Szilvási Attila építészek tervei alapján felhúztak egy tornyot a régi épület mellé, amiről én Tatlin konstruktivista tornyára és Schöffer fénytornyára asszociálok, nem is tudom miért, talán a tematika miatt, mert végül is nem hasonlít. De nyilván másban is kelt ilyen asszociációkat, nem csak bennem, hiszen a multimédia apostolai ők a tornyaikkal együtt. Ebből a toronyféléből, mint valami elvarázsolt térből sokfelé ki lehet menni teraszra, függőkertbe, a bejárati udvarra. Szigorúan strukturálja, zegzugossá teszi a teret, ami korábban szellősebb volt. Nagy művészet volt elkerülni a zsúfoltság érzését a várra jellemző szűk udvaron. Van aki szerint ez nem is sikerült.
Az esti megnyitó közönségében egyértelmű lelkesedést váltott ki a toronyban elhelyezett, többfunkciós, dizájnos, spéci kis vetítőterem, amit a legmodernebb technikával szereltek fel. Egészen pontosan 62 néző befogadására képes, és a most kezdődő Mozgókép Fesztiválon már debütál. De kamarakoncertek és szobaszínházi darabok számára is ideális helyszín.
Engem a parányi amfiteátrumként kialakított szabadtéri színpad és függőkert is lelkesít, a mostanság divatos kertészeti megoldással, a vadvirágok termesztett változataival: cickafark, oregano, sás és sok más fűszer- és egyéb növény.
A kilátás is csodálatos innen és a szobrok is megmaradtak a Művészetek Háza mögötti füves téren. Egyszóval, a veszprémi „new wave” szellemiség megkezdheti térhódítását, rájuk vár ennek a jól megkonstruált térnek az animálása.
Hujder Balázs fotói a FOTON hivatalos átadó ünnepségén készültek, amelyen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Emmanouil Aposztolakisz görög nagykövet, Otaka Masato japán nagykövet, Porga Gyula Veszprém megyei jogú város polgármestere, Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Markovits Alíz, a Veszprém Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója.
Idén Veszprém és Temesvár mellett egy görög város, Elefszína is viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Vezető képünkön: Átadták a FOTON Audiovizuális Centrumot. A VIP-megnyitó közönsége: előtérben Porga Gyula polgármester, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója. Fotó: Hujder Balázs