Hátrányos helyzetbe kerültek a szakképzésben tanuló diákok, mert az ötödik érettségi tárgyukat nem választhatják meg. Ráadásul az erről szóló döntést a kormányzati szervek decemberben, az érettségi előtt pár hónappal hozták nyilvánosságra. Az érintettek januárban „végső tanácstalanságukban” nyílt levélben, kérelemmel fordultak az illetékesekhez, de – nem meglepő módon – süket fülekre találtak.
Az érettségire való jelentkezés határideje február közepén lejárt, így a diákok kéréseinek egy része okafogyottá vált. Ennek ellenére nem adják fel, továbbra is segítséget várnak az illetékes minisztériumtól. Korábbi levelükben kérték, hogy a szakképzésben tanulók is szabadon választhassák az ötödik érettségi tantárgyat. (A mostani ugyanis az első olyan évfolyam, amelyiknek már kötelező szakmai tantárgyból érettségizni. Ám hogy ez a szakmai érettségi pontosan milyen tantárgyakból áll össze, hogy milyen szintű követelményeket támasztanak velük szemben, az még a 2016/2017-es tanév elején is tisztázatlan volt, a követelmények csak 2016. december 29-én váltak ismertté. Ez pedig nem csak a felkészülést nehezíti meg, hanem a pályát módosítók számára plusz nehézséget jelent, hiszen a továbbtanuláshoz szükséges felvételi tárgyat – a kötelező ötödik mellett – csak hatodik érettségi tárgyként választhatják.) Másik javaslatuk az volt, hogy ne követeljenek tőlük magasabb teljesítményszintet az idegen nyelvi érettségin, mint az előző tanévben érettségizőktől. A kialakult helyzet visszásságaira az oktatási ombudsman is felhívta a figyelmet. (Részletek itt és itt.)
A nyílt levél egyik aláírója a veszprémi Németh Petra Ildikó, a veszprémi ipari szakközépiskola környezetvédelem-vízgazdálkodás szakának végzős diákja, aki nem először állt ki nyilvánosan a diákok jogaiért. (Tavaly beszédet mondott például a Tanítanék Mozgalom december 19-ei tüntetésén, a HVG videója itt.)
A Független Diákparlament képviselőjeként akkor arról beszélt, hogy a szakképzést totális káosz jellemzi, és úgy fogalmazott: jelenleg a magyar oktatási rendszer igenis kudarc, a felesleges változtatásokkal elveszik a diákoktól a lehetőségeket, nem hagyják őket gondolkodni és dönteni.
Mint mondta, az interneten talált rá a Független Diákparlamentre, és az egyik gyűlésükön jött rá, mennyi lehetősége van tenni a saját és mások jogaiért. A diákparlament révén jutott el a tüntetésen való felszólalásig, a Tanítanék Mozgalmon át pedig egyenes út vezetett a januárban megfogalmazott nyílt levél támogatásához. A levél célja a figyelemfelkeltés volt, mert a döntéshozók extrém módon nehezítették meg az érettségijüket és a továbbtanulási lehetőségeiket, a jövőjüket.
– Ezt pedig kompenzálni kell, vélekednek az érintett diákok, mert igazságtalanul hátrányba kerültek a gimnazistákhoz és a korábbi évfolyamokhoz képest is – mondja Petra, aki Kanadában végezte el a középiskola egy osztályát. – Az ott szerzett tapasztalataim jelentős mértékben befolyásolták a hazai oktatásról alkotott véleményem. A kanadai oktatás sokkal nyitottabb. Míg Magyarországon a diákok túlterheltek és az iskolában főleg azt tanulják meg, miként alkalmazkodjanak, addig Kanadában a tanárok és a diákok kevésbé stresszesek, a tanulók könnyebben kiteljesedhetnek, beleszólhatnak például a saját órarendjükbe is. A tantárgyak elsajátításakor három szint közül választhatnak, eldönthetik, hogy az adott tárgyat miként akarják a leghatékonyabban tanulni, ami megkönnyíti a későbbi szakirányú érdeklődésüket. Ha pedig egyszer valaki megtapasztalja, hogy valami működhet jobban és eredményesebben, akkor tenni akar érte. Nálunk a diákok félnek kiállni saját magukért, nem is ismerik a jogaikat, azt hiszik, nincs esélyük változtatni, és nem tudják, mennyi mindent tehetnének. A döntéshozók pedig pont őket, az ország jövőjét hagyják figyelmen kívül.
Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom vezetője lesz Kész Zoltán független országgyűlési képviselő vendége ma 17 órától a megyei könyvtár Kisfaludy-termében. A rendezvényen beszélgetőtársként részt vesz Németh Petra Ildikó is.
Drahos Nikolett
Vezető képünkön: Hárman a nyílt levél aláírói közül: Bárkay Gergely, Németh Petra Ildikó és Szabó Krisztián. Fotó: abcug.hu/Hajdú D. András