A Petőfi Színházban ünnepelte A magyar kultúra napját a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola valamennyi diákja.
A fiatalok ebből az alkalomból a nagy sikerű Isten pénze című musicalt nézték meg hétfőn délelőtt. A darab előtt Oberfrank Pál színházigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Nagy Károly apátkanonok, az iskola egykori alapítója és vezetője szólt a fiatalokhoz.
– A magyar kultúra napja segít abban, hogy megérezzük a magyar nyelv szépségét és ékességét – vélekedett – Az Isten pénze című musical mély tartalommal bír, felhívja a figyelmet arra, hogy a „kincsek” gyűjtésénél sokkal fontosabb, hogy a szívünkből adjunk sokat.
Kölcsey Ferencre emlékezve a függöny felgördülése előtt a diákok elszavalták, majd a társulattal együtt elénekelték a Himnuszt.