Régi vágyunk volt, hogy a Holt költők társaságát színre vigyük, az ötletadó Egresi Zsuzska, a teátrum igazgatóhelyettese is évek óta készült rá. Ez egy nagyon híres film, 1989-ből, egy különös történet, amely rendkívüli módon megfogta az embereket. A film alkotója, Tom Schulman, olyan örök érvényű alapértékeket helyezett az iskolai környezetben játszódó, diákokról szóló történet fókuszába, amelyek mindannyiunkat érintenek – avatta be portálunkat a darabválasztás hátterébe Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a november 3-i premier előtt.
– A mostani, furcsán kaotikus, válságokkal terhelt világunkban még nagyobb hangsúlyt kap a filmben és a színpadi műben is közvetített üzenet. Leegyszerűsítve talán úgy lehetne megfogalmazni: fontos, hogy felismerjük, kik is vagyunk valójában, hogy megtaláljuk a saját egyéniségünket és a saját hangunkat, amellyel másokhoz fordulhatunk. Az a fajta szabadság, amelyről a főszereplőn keresztül az író beszél, nem az egyén önmagának mindent megengedő féktelensége, hanem útmutatás ahhoz, miként válhat valaki a saját személyiségének értékeivel és kiteljesedésével egy összetartó közösség részesévé.
– Bennem a film a lázadás, a kitörésvágy megfogalmazásaként hagyott nyomot…
– A történet szerint valóban egy merev iskolarendszer kereteit feszegető lázadásnak lehetünk tanúi, de ez az iskolarendszer igazából maga az élet. A lázadás célja ugyanakkor nem a destruktív rombolás, csupán annyi, hogy legyen meg a szabadságunk nem csak készen kapott patentek szerint szemlélni a világot, hanem többféle szemszögből is megvizsgálni, újragondolni mindazt, ami körülvesz bennünket.
– Érdekes a film zárójelenete. Mintha a romantikus, idealista lázadók eleve vesztésre lennének kárhoztatva, hiszen a tanárt elküldik az intézetből. Abban viszont, ahogy a diákjai kiállnak mellette, ott a biztatás, hogy a lelkükben megfogant a közösség iránti szolidaritás és felelősségvállalás csírája.
– Igen, és itt a lényeg. Mert az eszköz, melyet a tanár választott a lázadáshoz, az a költészet, a szavak és a gondolat ereje. Szellemedben, gondolataidban, egyéniségedben válj szabaddá, nyílj meg és fordítsd mindezt jóra – ez a történet üzenete. Szelíd és intellektuális eszköz, amit a főszereplő használ, de tudjuk, hogy ennek hatalmas ereje van és a következményei messze vezetnek. Azt is tudjuk, hogy a szavak rossz célokra is használhatók. A felelősség tehát óriási, erről is szól a mű.
– A darabot, amely tudomásom szerint európai színpadi ősbemutató (Amerikában már színre vitték) Funtek Frigyes rendezi. Tavaly A király beszédével már létrehozott Veszprémben egy nagyon sikeres produkciót.
– A király beszéde szintén adaptáció, bár ott előbb volt meg a darab és utána készült el a film. A közönség nagyon szereti, ezért gondoltuk, hogy idén is felkérjük a rendezőt egy hasonló munkára. A diákok szerepére budapesti és kaposvári színművész hallgatókat hívtunk meg, de a felnőtt szereplőket alakító veszprémi színművészek mellett helyi fiatalok is színpadra lépnek.
– A tanárt, John Keatinget önre bízta a rendező. Hogy érzi magát a szerepben?
– Nagyon jól. Nem foglalkozom sem a filmmel, sem az abban főszerepet alakító Robin Williams-szel, mert az komoly szakmai hiba volna. Csak egy dolog fontos, hogy amit a szerző gondolt és megírt, az szólaljon meg.
– Könnyű a darabban együtt dolgozni ennyi fiatallal?
– Érdekes. Ők egy teljesen más világ, de én szeretem. A Tanár úr kérem-ben és a Kincskereső kisködmönben még náluk is fiatalabbak, valójában kisgyerekek szerepelnek. Őszinték, bájosak, lelkesek, miközben itt is igaz, hogy a legizgalmasabb egyéniségek mindig kicsit öntörvényűek és emiatt nehezebben kezelhetők. De ha érzik a szeretetet és a bizalmat, akkor akarnak, teljesítenek, lehozzák a csillagokat is az égből.
– Színidirektorként, a műsorterv összeállításakor, gondolom, két fő szempontot mérlegel. Értékes, fontos legyen a mű és várható legyen a közönségsiker.
– Ez az a vékony ösvényke, amelyen minden színházigazgatónak járnia kell, különösen egy ekkora városban. Mi tudatosan népszínházi kínálatot adunk, amelyben mindenféle műfajnak jelen kell lennie. Operett, musical, klasszikus és kortárs, magyar és nem magyar… A filozófiánk az, hogy a közönségért vagyunk, belőlük akarunk kiindulni és nekik akarunk olyan pozitív, felemelő élményeket adni, amelyektől úgy érzik, hogy érdemes visszajönni hozzánk, érdemes kimenni az utcára, rámosolyogni az emberekre, aztán hazamenni és megsimogatni a családtagokat, akikkel a hétköznapjaikat élik. Hogy elhiggyék, van értelme az életüknek, még ha máshogy is gondolják időnként.
