„Mi gyorsabb a fénynél? Az idő maga. Úgy suhan át rajtunk, mint egy nyílvessző. Először éles hegye fúródik át a húson, a zsigereken és a csontokon, ez az élet, aztán már következik is a tollas vége, ez a halál” – állítja Jón Kalman Stefánsson izlandi író, az idei Könyvfesztivál díszvendége A halaknak nincs lábuk című könyvében. Pislogsz egyet, és megöregedtél – fogalmaz találóan.
„Elered az eső, és eltelt tíz év. Pislogsz egyet, és megöregedtél, a sötét halál már a hegyek fölött leselkedik rád. Ilyen gyorsan telik az idő, néha azonban olyan lassan halad, hogy kis híján megfulladunk. A teknős és a nyúl is mi vagyunk, elsőként és utolsóként érünk célba. Ez felfoghatatlan” – folytatja a gondolatmenetet Jón Kalman Stefánsson arról a folyamatról, amit úgy szokás megnevezni, hogy: megöregedtél.
Hát, igen. Egyszer csak elkezdesz ilyen és hasonló szövegeket olvasni, és attól kezdve úgy gondolsz önmagadra, mint aki elfogyasztotta már élete nagyobbik részét. Hiába is titkolnád, most már úgyis rád van írva, hogy neked lassacskán bealkonyul. A tested figyelmeztet, hogy halandó vagy. A környezeted is belenyugszik, hogy szinte négykézláb mászol be a Balatonba és úgy is jössz ki. Szinte megfeledkeznek az ilyenkor kötelező sápítozásról és kuncogásról. Erőltesd meg az agyad! Jót tesz az agytorna. Kezd el mondani magadban az ábécét, majd eszedbe jut. A tárgyak is folyamatosan eltűnnek körülötted, keresheted naphosszat a szemüveget, a kulcsot, a telefont, a kutya pórázát, a könyvet, amiből idézni szoktál.
Elered az eső, és eltelt tíz év. Pislogsz egyet, és megöregedtél. Amikor nem akarunk már se hosszú és bonyolult kapcsolatokba, se hosszú és bonyolult utazásokba bocsátkozni, mert úgy érezzük, láttunk már mindent, ami nekünk fontos. Legjobb heverészve olvasni, vagy a számunkra kedves emberekkel beszélgetni a kertben, a természetben, amely az otthonunk. Ilyenkor valamiért roppant megnyugtatónak, sőt bátorítónak tetszhet minden, mintha a világ rendben volna. Kit érdekel ilyenkor, hogy sajog a derekunk és lassan önmagunk karikatúrájává válunk? Hiszen itt vagyunk az életnek nevezett misztérium végkifejleténél. És talán kezdjük megérteni. Részleteiben legalábbis. Látjuk a titkos és nyilvános áramokat. Tudjuk már, hogy az életben tényleg bármi megtörténhet.
Ön szerint mikortól kezdjük magunkat öregnek gondolni? Szavazzon!
