Pap elvtárs Veszprém megye teljhatalmú ura volt majd harminc évig. Személyes emlékeim egy véletlen kapcsán jöttek elém.
Anno naplós kollégáimmal a pártbizottság legfelső emeletének étkezdéjébe jártunk ebédelni. Ott láthattam alig több mint tizennyolc évesen a rettegett Pap Jánost. Persze, akkor nagy csend volt arról, valójában ki volt ő. Bárhová lépett, csönd fogadta, szinte tapintani lehetett a szorongást.
Húszas éveim kezdetén, a szakmával való ismerkedés közben, természetesen munka kapcsán a közelébe sem kerülhettem. A suttogó propaganda hozzám is elért, legendás gorombasága félelmet keltett. A neten a napokban fölmerült a neve, emlékeim felvillantak róla.
– Jaj, Tamás, nehogy ahhoz az asztalhoz üljön, az a Pap elvtárs helye – suttogta Marika, a felszolgáló. Tudta, hogy tudom, mégis többször szekáltam ezzel. Aztán addig járt a korsó a kútra… egyszer váratlanul érkezett, amikor épp a helyén ültem. Gyorsan eltűntem. Természetesen észrevette, de nem szólt egy szót sem.
Akkoriban előfordult, hogy minden emeleten kiírták a felvonók ajtajára: a lift csak fölfelé használható. A többség betartotta a szabályt, én viszont néha tréfából nem. Murphy-törvénye itt is bejött: a legfelső szintről indulva, a földszintre érve nyílt az ajtó. A hírhedt első titkár annyira meglepődött, hogy a tiltás ellenére valakik mégis használták a liftet – merthogy a rovatvezetőmet is rábeszéltem a tiltott utazásra –, hogy megszólalni sem tudott. Én sem, viszont illedelmesen köszöntem.
Ő viszont nem nagyon szeretett visszaköszönni. Egyszer a Kossuth utca tetejéről kiszúrtam, hogy a mostani Hangvillánál éppen készül átjönni az úton. Nagyjából a Cserhát étterem magasságában elbújtam egy bokor mögé, megvártam, amíg odaért, aztán jó hangosan ráköszöntem: Jó reggelt, Pap elvtárs! Meglepetésében mély hangján visszadörmögött valami köszönésfélét.
Időnként „lelátogatott” a Napló szerkesztőségébe – mégiscsak a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja volt az újság. A szeánszon ott kellett lennie mindenkinek. A kollégák pedig kérdezhettek. Hihetetlen, de az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára válaszolt.
No persze volt, amiben nem volt köszönet. A sportrovat tisztelettel azt tudakolta, támogatná-e Pap elvtárs, hogy Veszprémnek NB I.-es labdarúgócsapata legyen? Óriási futball-láz volt akkor az országban, a válogatott az 1978-as futballvilágbajnokság után kijutott az 1982-es spanyolországira is. A válasz nagyjából úgy szólt, ő bizony bevetné az összes futballpályát, mert az legalább értelmes és hasznos dolog a népgazdaságnak.
1985-ben egyedülálló veszteséget szenvedett hat ciklus után az országgyűlési választásokon. Nyugdíjba ment. A rendszerváltás után, 1994-ben öngyilkos lett, miután szolgálati fegyverével előbb lelőtte feleségét. Legalábbis ez olvasható az életrajzában.
Talán a lelkiismeret-furdalás nem hagyta nyugodni Brusznyai Árpád kivégeztetése miatt…
D. T.
