SZUBJEKTÍV – Miért nem szavaztam az év sportolóira?
Idén nem szavaztam az Év Sportolóira. Etikai oka is van. Hiszen tavaly jeleztem Szöllősi Györgynek, a hazai sportújságíró szövetség elnökének, ...
Idén nem szavaztam az Év Sportolóira. Etikai oka is van. Hiszen tavaly jeleztem Szöllősi Györgynek, a hazai sportújságíró szövetség elnökének, ...
Emberek ezrei rekedtek pénteken és hétfőn a Déli és a Kelenföldi pályaudvarokon, Tárnokon és még ki tudja hol az életveszélyes ...
Hogyan lett Magyarország igazságügyi minisztere egy avasi gimnazista lányból, majd jutott el a kegyelmi botrányig, erről a Borsod24 írt cikket. ...
Pénzügyekben kissé nehéz felfogású vagyok. Amit megértettem, amint értelmezni próbáltam a féléves pénzügyminisztériumi beszámolót, hogy egyértelműen eladósodtunk. Gondoltam segédletként beleolvasok ...
A Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány és a HÉTFA Elemző Központ Kft. jelentkezőket keres egy beszélgetős kutatásba az EKF évvel kapcsolatban. ...
Hét éve működő, független online portálunk fejlesztés előtt áll. Szükségünk lenne önálló gondolkodású, tájékozott és alapvetően kíváncsi természetű fiatal munkatársakra. ...
Hárommillió magyar háromezer milliárd nyugdíj-megtakarítását nyúlta le egy tollvonással 2010-ben az akkor hatalomra került kormány. Egy felajánlott öngondoskodói forma volt, ...
A regnáló politikai elit mindent elkövet annak érdekében, hogy az átlagpolgárokat minél kevésbé érdekeljen a politika és a közös ügyeinkkel ...
A város módosítani kívánja a többször módosított Helyi Építési Szabályzatát a Veszprém, 194. és 195. helyrajzi számú ingatlanokat érintő Várfalsétány ...
Három szervezet is elmondta véleményét a mai iskolanyitással kapcsolatban. A Társaság a Szabadságjogokért, a Civil Közoktatási Platform és a Szülői ...
Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Önálló Csoportja felhívja Veszprém város lakosságának figyelmét, hogy Veszprém Megyei Jogú Város 24/2017. ...
Az ENSZ azért nyilvánította május 3-át a sajtószabadság világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára, emlékeztesse a kormányzatokat ...
Mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani, amit mi már régóta gyakorolunk: tájékozódjanak széles merítésből, ne csak egy oldal médiájából, és sokféle ...
Egy Veszprém környéki település autóbuszmegállójában fotóztuk le a fenti plakátot, amely szerint A magyar kultúra napjáról a falu református templomában ...
Jövünk ki az Intersparból, Amy visszaviszi a bevásárlókocsit. „Kivetted belőle a pénzt?” – kérdi a fiam, amikor a közelünkbe ér. ...
Veszprém város online közéleti portálja