Kihagyhatatlan dátum Veszprém kulturális életében a kétévente megrendezett Tavaszi Tárlat. Betekintést nyújt a megye változatos képzőművészeti színterébe, ugyanakkor egyben társasági esemény is.
A Tavaszi Tárlat révén a szakma és a nagyközönség is láthatja, milyen prioritások mentén alkotnak a Veszprém megyében élő művészek. Nagy Károly alapította meg a rendszerváltás után, 1992-ben a Tavaszi Tárlatot, ahogy sok minden mást is a városban. Az ünnepélyes megnyitón erről megemlékezett Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatónője és Porga Gyula polgármester is. Beszédében a polgármester hangsúlyozta, a kultúra közösségszervező erő, városépítő eszköz, ahogyan azt az Európa Kulturális Fővárosa projekt is bizonyította. A tárlatmegnyitó ünnepélyes díjátadással folytatódott.
A Tavaszi Tárlat 2024. évi nívódíját Kulcsár Ágnes festőművész, a Veszprémi Művész Céh vezetője vehette át. Az egyéni kiállítási lehetőséget Pattantyús Orsolya kerámiaművész és Pattantyús Gergely üvegművész nyerte el. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa művészeti díjában Silye Júlia alkotó és művészetterapeuta részesült. A Képzelet Művészetellátó díját idén a zirci Sudár Péter kapta. A Bojtor Károly Alapítvány Emlékdíjat Pagony Rita vehette át. A Művészetek Háza fotógyűjteményét Gáspár Gábor fotóművésznek egy japán táncszínházi produkcióról készült alkotása gazdagíthatja. A Művészetek Háza művészeti díját Szilágyi Zoé festőművész vehette át, aki ráadásul még Nagy Károly spontán művészeti díját is megkapta.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték a magyarpolányi Kiss Miklós üvegművészt a kiállítás szervezői és résztvevői.
Több mint nyolcvan kiállító
A veszprémi Dubniczay-palotában szombaton délután ünnepélyesen megnyílt tárlaton több mint nyolcvan művész állít ki. Nem csak a művészcéh tagjai, de a régió szélesebb körben vett kreatívjai, iparművészei is, akik korábban már bekapcsolódtak az Európa Kulturális Fővárosa – Veszprém -Balaton projektjeibe is. Az EKF-VEB jegyében ezúttal meghívásos alapon kérték fel az alkotókat, hogy olyan művel szerepeljenek ezen az idei tárlaton, mely valamilyen módon reflektál a 2023-as évre.
A több mint 80 résztvevő rekordnak számít, a Veszprém megyei művészeti szcéna bővülését jelzi. Sok új név is felbukkan, különösen ha átsétálunk a Dubniczay-palota azon termeibe, amelyekben a párhuzamosan megrendezett Best of kiállítást látni. Utóbbi művek az EKF- VEB legemlékezetesebb pillanataira utalnak.
A fotó, a technikai médiumok előretörése
Ha csak önmagában a szűkebb Tavaszi Tárlatot nézzük, akkor is feltűnik a változatosság a nonfiguratívtól a hiperrealistáig. Továbbá még valami: a fotográfia elvén működő új médiák, a technikai médiumok, a különféle printek művészi alkalmazásának előretörése. Ahogy belépünk a terembe Gerhes Gábor fotóprintje fogad, az Antroposophy című. Az Almádiban élő művészre jellemző, a meglepetésen alapuló, ám végtelenül kifinomult alkotás a stílus magasiskolája.
A tárlat középpontjában Hegyeshalmi László vizuálisan rendkívül attraktív Kraftwerk című UV-printje látható plexiüvegen. A terem másik végében Zachar István Barátsággal T. I.-nek című mátrixhangulatú digitális printje hívja fel magára a figyelmet.
Az irónia mint életszemlélet
Áfrány Gábor „eszköz-02” printjén egy rózsaszín plüssbe csomagolt ironikusan incselkedő neodada tárgy látható „csak a munka” felirattal. Első ránézésre játékosan komikusak Medve Zsuzsi grafikus Miki egér formájú vonalfigurái is, azonban ha jobban megnézzük, zuhanás közben látjuk őket, a grafika címe is Zuhanás. Mintha a 20-21. század tragikomikus ősjelei lennének. Fantasztikus alakzatok.
Elgondolkodtató Gáspár Gábor Intenzív részecske című fotója egy japán mozgásszínházi előadásról, aminek kapcsán akár filozófiai felvetésekbe is bocsátkozhatnánk ember és kozmosz kapcsolatáról.
Itt vannak azután a neoavantgárdkollázs-készítők, Fenyvesi és Géczi, a maga nemében „klasszikus” Somody a színes rácsaival, Kulcsár Ági pedig nagyon nőiesen finom álomszerű festményeivel.
Feltétlen fontosnak tartom a felfedezések közül megemlíteni Györgydeák Máté mélylélektani asszociációkat ébresztő printjét és Silye Júlia Kamuflázs című vegyes technikával készült, terepszínű akrilképét. Nála is valamiféle biológiai ősjelek volt az első asszociációm.
Dohnál Szonja kurátor jól sáfárkodott ezzel a színvonalas anyaggal. Sikerült megtalálni és egymás mellé tenni az egymást jól kiegészítő munkákat, így fokozva azok tartalmi, formai felvetéseit.
A Dubniczay-palotába belépő látogatót az EKF-VEB fényfestés-reminiszcenciája fogadja. Ezen a képekkel megvilágított sötétségen keresztül jutunk el a Tavaszi Tárlathoz, illetve a Best of-hoz, ahol már fényesebb terekbe lépünk. A kiállítás 2024. április 28-ig tekinthető meg.
Vezető képünkön: Szilágyi Zoé festőművész nyerte el idén a Művészetek Háza művészeti díját. Ugyanakkor Nagy Károly spontán művészeti díját is ő kapta. Fotók: Veszprém Kukac