Legyünk büszkék rá, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely képes cselekedni fontos ügyekért, örököseként annak a közösségnek, amelyik az ezerkilencszázas évek elején a Petőfi Színházat, a Laczkó Dezső Múzeumot és a városi zeneiskolát is városi összefogással hívta életre – köszöntötte szerda este a Hangvillában Porga Gyula polgármester a közadakozásból megvásárolt Steinway & Sons hangversenyzongora felavatásának gálakoncertjére érkezett közönséget.
A hangszerek királynőjét Csilinkó Eszter, a Csermák Antal zeneiskola tízéves növendéke szólaltatta meg elsőként a királynék városának hangversenyszínpadán, aki Kadosa Pál Magyar táncát adta elő. Neubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke az adományozóknak mondott köszönetet, befejezésként Kodály Zoltán szavait idézve: Legyen a zene mindenkié! Kováts Péter hegedűművész, a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány elnöke tréfálkozva jegyezte meg, hogy hegedűsként érezhetne csöppnyi irigységet, vagy sajnálhatná, amiért annak idején a billentyűk helyett a vonót választotta, de nem teszi, hiszen a zongora a miénk, nekünk, veszprémieknek fog örömet okozni. A gyűjtést szervező két civil szervezet képviselőinek köszöntője után Nyári Jenő zongoraművész mesélt a Steinway gyár alapításáról, múltjáról és jelenéről. A németországi gyárban – mondta – a mai napig kézi munkával készülnek a hangszerek, a folyamatot hihetetlen precizitás, profizmus és türelem jellemzi. Mindezt személyesen tapasztalhatta meg a közelmúltban, hiszen a szervezők őt kérték fel, hogy a veszprémiek zongoráját Hamburgban kiválassza. Zenei részletek előadásával illusztrálta, mire képes egy Steinway, miért és mennyivel különb azoknál a zongoráknál, amelyeket a világ hangszergyártói tömegméretekben „állítanak elő”. A Steinway németországi és New York-i gyárában évente összesen négyezer zongora készül el, és azok mindegyike csodákra képes. Nem véletlen, hogy a nagy művészek 95 százaléka kizárólag Steinway-n hajlandó játszani. A gálakoncert első részét Veszprém Város Vegyeskara, a gyűjtés egyik fő támogatója zárta, Bartók Béla Négy szlovák népdalát énekelték Erdélyi Ágnes karnagy vezetésével.
A szünetben közelről is meg lehetett nézni és fehér kesztyűbe bújtatott kézzel végigsimítani a 30 millió forintért vásárolt hangszert. Az utókor számára csoportkép is készült. Szünet után jött a varázslat, előbb két fiatal veszprémi zongorista, Pituk Gábor és Golarits Flóra jóvoltából, akik megilletődöttség nélkül, felnőtt művészekhez illő magabiztossággal és átéléssel játszottak. A várva várt zongoraművész, Vásáry Tamás előbb a Mendelssohn Kamarazenekarral lépett színpadra, Chopin f-moll zongoraversenyének lassú tételét adták elő. Ezt követően az idős mester kettesben maradt a színpadon a zongorával, és olyan csodálatos élménnyel ajándékozta meg a közönséget, amire még sokáig emlékezni fogunk. Kodálytól a Marosszéki táncok, Beethoven Holdfény szonátája, a Liszt Ferenc által komponált Rákóczi-induló és Debussy Clair de Lune című darabja hangzott el briliáns előadásban. Vásáry Tamás hol maga volt a sistergő ördög, vad és energikus, kezei alól magával ragadón zuhogott alá a muzsika, mi pedig lenyűgözve hagytuk, hogy örvénybe rántson és elsodorjon az áradat. Ám a következő pillanatban már angyalszárnyak sejlettek a háta mögött, és csak azt vártuk, mikor lebeg el éteri alakot öltve a sztaroszférán túlra, talán épp a Kisherceg bolygójára, hogy közösen rózsákat nevelgessenek. Nehéz volt elengedni őt, reméljük, hogy hamar visszatér közénk.
