Mindig is izgatta az embert a halál kérdése és az, hogy mi van a halálon túl. Hogyan látja ezt egy fotós, aki 20 évig próbálkozott a szellemidézés megörökítésével? A halál mindenszentek hetében abszolút központi téma.

Az emberek járják a temetőket, felvirágozzák a sírokat a napjainkra pogányból már keresztényivé lett ünnepekre. Ilyenkor mintegy egybeér élők és holtak világa. Mindenszentek és halottak napja közötti éjszaka a régiek szerint hazajárnak a holtak, ezért van, ahol nekik is terítenek a vacsoraasztalnál. Máshonnan viszont töklámpással kiűzik őket.

Mindig is megkülönböztetett jó és rossz szellemeket az emberi képzelet. Akik vigyáznak ránk illetve, akik a frászt hozzák ránk. A horrorfilmek ebből élnek, hogy az emberiség egyik legősibb félelmének a témáját próbálják a legkülönfélébb módon megfogalmazni és el is űzni. Segítenek végiggondolni a végiggondolhatatlant.

Már jóval Shannon előtt is próbálták a szellemek jelenlétét fotón megörökíteni

A szellemidézés is a képzelet játékára hagyatkozik, megspékelve nagy adag miszticizmussal. Transzállapotban sok mindent érezhetnek a szeánszok résztvevői, amiből aztán semmire sem emlékeznek, vagy éppen olyasmire emlékeznek, ami biztosan nem történt meg velük. Talán ezért is ragaszkodtak a fotóshoz, aki hozzájuk csapódott. Bizonyítékot próbáltak gyűjteni általa.

Shannon Taggart húsz éven keresztül fotózta a New York melletti Lily Dale nevű tóparti falucskában a szellemidézés legkülönfélébb fajtáit. Azaz azt, ahogyan emberek összegyűlnek, hogy kommunikáljanak a halottakkal. A témakörben megjelent könyve kapcsán a CNN most egy válogatást közöl a fotóiból. Azt hiszem utolsó pillanatban, mielőtt teljesen elévülnének. Nem értek hozzá, laikusként azonban az az érzésem, hogy a mesterséges intelligencia korában, amikor a chatGPT bármiről rittyent egy képet, akár az ük-ükanyánk szelleméről is, sajnos meghaladja az idő ezeket a képeket, amelyek paranormális jelenségeket próbálnak dokumentálni.

Legfeljebb maguknak a spiritisztáknak a megörökítése lehet érdekes, szerintem. A CNN cikke elmagyarázza, a spiritiszta médiumok képesek a körülöttünk lévő túlvilág érzékelésére. Ők azok, akik képesek látni és hallani a realitáson túl is. Ma több mint 65 ilyen gyülekezet vagy tábor van az Egyesült Államok 20 államában, és több mint 280 az Egyesült Királyságban, de a Lily Dale-i a világ legnagyobb közössége, 32 regisztrált médiummal. Minden nyáron látogatók ezrei érkeznek – lelkes hívők és bizonytalanok egyaránt – rendezvényekre és workshopokra.

Taggart nyitottan érkezett Lily Dale-be 2001 nyarán, kíváncsian a médium megmagyarázhatatlan tudására. Persze, hogy ismerte a sztereotípiát, hogy a médiumok sarlatánok, akik szeretik elvenni a pénzedet, és ez az egész egy karnevál. De amit Lily Dale-ben talált, az pont az ellenkezője volt – állítja a fotós. „Nagyon őszinte gyakorlókat találtam, akik nem keresnek sok pénzt.” Szinte az egész falut ezekhez a szeánszokhoz alakították át, az iskolaépületet, a gyógyító templomot, az erdőt.

Nem érdekli az sem, hogy sokan kinevetik a fotóit, amelyeken a „szeánsz” során az úgynevezett „ektoplazma” bizonyítékait keresi valamiféle fehér, megfoghatatlan anyag formájában. Az „ektoplazma” jelentése a spiritiszták szerint a megidézett dolog fizikai anyagban való megjelenése. Legtöbbször a gonosz megtestesüléseként emlegetik, ami, miután láthatóvá vált, felfedi a túlvilág titkait. Nem minden médium képes erre, de például Kai Muegge igen, akinek technikáit spiritiszta körökben vitatják, Taggart képein hálószerű és ködös fehérállományt bocsát ki magából a sötétben.

Teljesen szürreális és gyomorforgató. Magának Taggartnek is voltak kétségei az ektoplazmával kapcsolatban, ám aztán olyan üzeneteket kapott egy szeánsz során 2017-ben, közvetlenül anyja halála után, amibe beleremegett. Olyasmik voltak benne, amikről rajta és testvérein kívül senki más nem tudhatott. Ezek után a fotós nem mondhat mást, mint hogy bonyolult a világ, bonyolultabb mint gondolnánk, az igazság és az észlelés között van még egy keskeny mezsgye. Fotói erről tudósítanak.

Vezető képünk a szellemidézéseket 20 éven át dokumentáló Shannon Taggart amerikai fotós fotója