Csakhogy kiáltozni nem kezdünk örömünkben. Szívet melengető hír a Holtszezon fesztiválon: hamvaiból feltámadt az Ex Symposion. A legendás irodalmi, művészeti folyóirat, amelyik támogatás híján szégyenszemre éppen abban az évben szűnt meg, amikor Európa kulturális fővárosa volt Veszprém, a város, amely a balkáni háború idején befogadta a szerkesztőséget.
„Nehezen hiszem, hogy volt lap a magyar folyóirat-kiadás történetében, amely ennyiszer kelt föl hamvaiból, mint az Ex Symposion. (Lebegő, égő Ex-lapok, Weissbrunn főterén, voltak ilyen vízióim.) Nem részletezem, túl hosszú lenne. Most Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata döntött úgy, hogy támogatja alapítványunkat, két szám erejéig. Köszönet érte” – írja a feltámasztott folyóirat prológusában a főszerkesztő, Bozsik Péter.
Talán éppen a támogatás nyomatékául ott ült a közönség közt Muraközy Péter alpolgármester is a Holtszezon keretében megtartott kettős lapbemutatón, ahol Józsa Márta moderálásával arról beszéltek a szerkesztők és szerzők, hogyan is állt össze ez az erős közösség ismét, hogy megszülessen az Anekdotának, illetve Szabad állatnak nevezett két tematikus szám. Hangsúlyozták, hiába nem akartak még egy Tolnai-számot, mert volt már nekik ilyen 2013-ban, meg egyébként is egymás után jönnek ki a legendás költő tavaly márciusi halála óta az életművel foglalkozó kiadványok. Mégis valahogy Tolnai-szám lett az Anekdota, hiszen Tolnai Ottó az anekdota nagymestere volt, úgy tudott mesélni, mint senki más a déli végeken. A hagyatékából előkerült, a Testhalom című nagy lélegzetű prózájának egy fejezete, amely Szabadka gyerekkori birtokbavételéről vall, ahogy mezítláb megérkezik a vasútállomásra a munkájuk miatt költöző szüleivel. És beindul az asszociációsor a vasfüggönnyel, sárgaházzal, galambpiaccal, a bőrgyár fekáliabűzével, a Hangya-képpel, Megyeri fényképésszel és a vak cipőpucolóval, akiben először mutatkozik meg neki a Balkán csodája. Annyi részlet, amennyi talán az egész világegyetemben sem fér el. Ezek hálózata már-már a végtelennel, a felfoghatatlannal, a metafizikával találkozik. Ezért sem lehet pont a végén.
Ahogy Fenyvesi Ottó válaszolta Józsa Márta kérdésére: nincs pont, ahogy soha nem is volt pont Tolnainál. Már az első verseiben sem használt írásjelet. Tolnai folyamatosan gondosan visszanézi, leltárba veszi, felcímkézi emlékezete tájait, tárgyait, amelyek nyomán elindul az asszociációs háló történetekké kerekedve. Szinte szétírja ezeket a momentumokat, amikről már nem is tudni, hogy léteztek-e valóban, vagy a költői képzelet fixációi. Ismerősek ezek a motívumok mind korábbi verseiből, prózájából. De hát az egész világ se más, mint ismétlés és variáció és boldogan követjük Tolnait szövegei labirintusában, közben halljuk sajátságos hangját, amiről Thomka Beáta ír ebben a számban megjelent esszéjében, mondván, szövegeiben egy különös parlando írásmód érvényesül. A zenei szakszó az énekritmust felváltó szabad, beszédszerű előadást jelöli. Az élőbeszéde is ilyen volt, szabadon csapongó, nagyon emberi, az élet és annak apró részletei iránti kozmikus szeretettel teli beszéd.
A hamvából föltámadt főnix Ex Symposion második száma a Szabad állat tematika köré csoportosul. Ahogyan Ladányi István, a szám szerkesztője elmondta, egy Bornemissza Péter idézet megfordításából indult ki. „Az elme szabad állat, őtet sem lánccal, sem kötéllel meg nem kötözheted.” „Más kérdés, hogy Bornemissza Pétert épp ez zavarta, hogy az elme szabadon kószál, és bűnre csábít és csábul, ki akar bújni a kötelmek alól” – magyarázta a szerkesztő. A szerzők Keresztury Tibortól Balázs Attiláig szabadon kószálnak hőseik ijesztő és bámulatra méltó őrületében, szétziláltságában. Nem azért, mert minden egész összetört. Vagy lehet, éppen ezért a napi parancs, hogy nézz szembe önmagaddal. Kezdd el a rituális mesélést. Hátha segít.
A lapszámbemutató végén Domján Gábor költő olvasta fel az Anekdota számban megjelent verseit.
Vezető képünkön: Józsa Márta, Ladányi István, Bozsik Péter, Domján Gábor és Fenyvesi Ottó az Ex Symposion lapszámbemutatón
