Kosztolányi szerint a műfordítás gúzsba kötve táncolás, ennek ellenére Marton Lívia álommelónak tartja a Hair fordítását. Többek között ez is kiderült tegnap este az Utas és holdvilág Antikváriumban folytatott beszélgetésen.
A Pannon Várszínház Hair című előadása apropóján Molnár Sándor, az antikvárium tulajdonosa meghívta a Pannon Várszínház legújabb bemutatójának alkotóit, így Krámer György koreográfus kérdezte Marton Lívia műfordítót és Vándorfi Lászlót, a Hair rendezőjét. A harmadik vendég, Likó Marcell nem tudott részt venni az esten.
Az esemény érdekessége nemcsak az volt, hogy műhelytitkokat tudtunk meg az előadásról, de az is, hogy megismerhettünk egy izgalmas, sokoldalú embert, Marton Líviát, és az antikvárium hallgatóságának szűk körében Vándorfi László is kicsit jobban megnyílt, többet árult el magáról, mint eddigi nyilvános szereplései során.
Marton Lívia fővárosi lány volt 21 éves koráig, amikor is férjhez ment, és a fiatal házasok az Ajka és Pápa közötti Nagyalásonyba költöztek, mert vidéken képzelték el a további életüket. A műfordító, aki volt már szinkronszínész, verseket ír és eddig hét angol tankönyv jelent meg a neve alatt, első diplomáját az ELTE magyar-orosz szakán szerezte, a másodikat pedig a Veszprémi Egyetemen. Nagyalásonyban most is a szellemi élet egyik motorja és két település kántora.
– Jó, ha szakmailag mindent elér az ember, de mégis a családi boldogság a legfontosabb az életben – árulta el, és hozzátette: a Hair volt az álommeló számára, szakmailag ennél többet nem is kívánhatott volna.
Vándorfi László szintén az ELTE-n végzett és szintén magyar-orosz szakon, de a színház felé már középiskolás korában „elkanyarodott” imádott lovassys tanárainak, Meggyes Istvánnak és Kapor Károlynénak köszönhetően.
– Meggyes István magyartanárom mondta nekem, amikor már túl voltam a kamaszkori mutáción, hogy szavalnom kell, Kapor Károlyné, a gimnázium irodalmi színpadának vezetője pedig Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt című versét ajánlotta, és ezt a hat-hétperces művet tanulva éreztem meg, hogyan lehet ilyen nagyívű gondolatokkal gazdálkodni – mondta a Pannon Várszínház igazgató-rendezője. – Mesteremnek tekintem még Ruszt Józsefet, a Egyetemi Színpad művészeti vezetőjét és Jancsó Miklós rendezőt, de sokat tanultam Iglódi Istvántól és Vámos Lászlótól is.
Marton Lívia édesapját tarja mesterének, aki nemcsak a jó zenékre és könyvekre hívta fel a figyelmét, hanem az élet alapjairól szóló tudását is átadta neki.
A beszélgetés ezután az est fő témájára, a Pannon Várszínház Hair című musicaljére terelődött. A Hairt 1968. április 29-én mutatták be a Broadway egyik színházában, és ezt követően még 1749-szer adták ott elő. Londonban 1998 alkalommal láthatta a közönség, és csak azért nem folytatódott a sikersorozat, mert leszakadt annak a színházak a teteje, amelyben játszották. A Hair világsikerét azonban Milos Forman, a Csehszlovákiából Amerikába disszidált rendező filmje hozta meg, és ő volt az, aki a kelet-európai szálat is belevitte alkotásába.
– A Pannon Várszínház elindulása után, 19 évvel ezelőtt a magyarországi jogtulajdonos felajánlotta nekem, hogy megrendezzem a Hairt, és megkaptam az addigi két fordítást is, de nem érintett meg, anélkül pedig nem tudok foglalkozni egy művel – vallotta be Vándorfi László. – Pár éve a fővárosi arénában megrendezhettem volna, de pénzügyi okok miatt lefújták az egészet. Végül is három oka van annak, hogy mégis a színház műsorára került. Egyik a nagyapám, aki szanitéc volt az első világháborúban Isonzónál, másik az édesapám, akit majdnem a Don-kanyarig vittek a második világháborúban, a harmadik pedig, hogy egy fővárosi előadásban nagyon tehetséges fiatalokat láttam, és arra gondoltam, hogy igen, ennyire tehetséges, jól éneklő, jó színészekkel szívesen megcsinálom!
Vándorfi László korábban két alkalommal dolgozott a Vad Fruttik frontemberével, Likó Marcellel, akit a társulat egyik tagja, a szintén várpalotai gyökerű Molnár Ervin ajánlott a figyelmébe.
– A Vad Fruttik első hallásra nem tetszett és a Bunkerrajzoló sem első olvasásra – vallotta be a rendező. – Aztán megéreztem, hogy van közöm hozzájuk. Marci a Bunkerrajzoló színpadra állításakor szabad kezet adott nekünk, és még csak kíváncsian figyelte, mi lesz belőle, a Béke Presszó próbafolyamatában azonban már úgy viselkedett, mint egy igazi színházi ember. Akkor mondta egy próbán, amikor azt szerettük volna ábrázolni, milyen egy „beszívás”, hogy „Laci, ez nem a Hair”. Innen az ötlet, hogy őt kérjem fel a Hair dalainak újrafordítására, és ő ajánlotta Marton Líviát. Bíztam benne, hogy olyan embert hoz, aki meg fogja tudni oldani a feladatot, és nem csalódtam. Lívia pár nappal a beszélgetésünk után már küldte is az első 12 dal fordítását, hogy jó lesz-e így.
– Én voltam a fordító, Marci a költő – folytatta Marton Lívia. – Inspiráltuk egymást, és az előadásba minden esetben a jobb fordítás került be. Erről a rendező döntött.
Vándorfi László elmondta: Radnóti Erőltetett menet című verse a fináléban Lívia ötlete volt.
– A költemény arról szól, amiről a darab fináléja, csak sokkal jobb, mint a darab eredeti szövege – indokolta a rendező. – Most már elárulhatom, hogy nem vártuk meg a magyarországi jogtulajdonos visszajelzését a fordítással kapcsolatban: időhiány miatt jóval az egy hónapos türelmi idő lejárta előtt elkezdtük a próbákat.
Marton Lívia kíváncsiságának köszönhetően arra a kérdésre is választ kaptunk Krámer Györgytől, az előadás koreográfusától, hogy hogyan születtek meg a Hair igen látványos, erőteljes táncbetétei.
– A hátamon felállt a szőr, amikor Laci azt mondta, hogy megcsináljuk a Hairt – vallotta be Krámer György. – Föltettem magamnak a kérdést, hogy mi közöm van nekem ehhez a témához, mit tudunk vele mondani, hogyan lehet még csak megközelíteni is Forman filmjének színvonalát? Viszont nem tegnap kezdtük a közös munkát Lacival: bíztam benne, hogy ebből az egészből valami jó dolog fog kisülni. A koreográfia pedig úgy született, hogy az előadás szereplőivel közösen gondolkodtunk, próbáltunk.
