– Elsősorban azt köszönöm, hogy vannak – üdvözölte Porga Gyula polgármester a Csolnoky Ferenc Kórház dolgozóit ma a Petőfi Színházban. A Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepségen emlékeztetett rá, hogy a pandémia óriási terhet rótt a város egészségügyi dolgozóira.
– Átvészeltük, kibírtuk, hála az önök stabilitásának, megbízhatóságának, hűségének és helytállásának. Ezzel a közösségnek, Veszprém polgárainak is erőt adtak ebben a nehéz, minden korábbi tapasztalatot nélkülöző időszakban – mondta.
Dr. Töreki-Vörös Ibolya, a kórház főigazgatója arról beszélt, hogy jól dolgozni csak akkor lehet, ha rend van körülöttünk. Ehhez közös gondolkodásra, a betegellátásban megvalósuló összhangra és együttműködésre van szükség az egészségügy valamennyi szintjén. Új szabályokhoz kell igazodni, a „miért”-ekre adott „így szoktuk” válaszok nem jók.
Vezetőtársaival együtt arra törekszik, hogy a betegellátás minden feltételét biztosítani tudják, de mindannyiuk számára világos, hogy a szakdolgozói létszámhiány jelenti a szűk keresztmetszetet. A januárra meghirdetett bérrendezés remélhetőleg enyhít ezen a gondon. A menedzsment elkötelezett a kórház fejlesztése iránt és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy pályázatok útján javítson a diagnosztikai és az infrastrukturális feltételeken. Köszönetet mondva valamennyi kollégájának, ünnepi beszédét ezzel zárta: – Kívánom, hogy legyen bennünk annyi szakmai elhivatottság és bátorság, hogy megfeleljünk Semmelweis Ignác szellemiségének!
A Semmelweis-nap alkalmából a kórház kiváló dolgozói és közösségei kitüntetéseket, díjakat, elismeréseket vehettek át.
Az Év Szakdolgozója díjat idén Takács Árpádnénak, a képalkotó diagnosztikai központ szakasszisztensének ítélték oda. Az Év Közössége díjjal a képalkotó diagnosztikai központ, valamint a beszerzési és logisztikai osztály munkatársait ismerték el. A Magyar Szakdolgozói Kamara oklevelét Reitnerné Tóth Erzsébet, a traumatológiai ambulancia dolgozója kapta.
Főigazgatói dicséretben részesült dr. Imre Piroska osztályvezető főorvos, dr. Czene-Szabó Melinda általános gazdaságiigazgató-helyettes és Palcsik-Hajdár Hajnalka, az ápolási igazgatóság titkárságvezetője. Orvosigazgatói dicsérettel dr. Gyuris Anita szakorvos munkáját ismerték el. Ápolási igazgatói dicsérő oklevelet Csider Magdolna ápoló, Szabó Norbert betegszállító, Hegedűs Marianna diabetológiai szakasszisztens, Török Mónika vezető asszisztens, Mázsa Anikó osztályvezetőfőnővér-helyettes, Szollás Viktória ápolási asszisztens, Somlyai Brigitta asszisztens, Reider Angéla ápoló és Némethné Dudi Viktória csoportvezető vehetett át. Gazdasági igazgatói dicséretben részesült Sikosné Balassa Erika osztályvezető, Farkas Csaba csoportvezető és Kránitz Ferenc vízvezeték-szerelő.
Főorvosi kinevezéssel dr. Bálint Katalin és dr. Rencsik Annamária, míg adjunktusi kinevezéssel dr. Tóth Judit, dr. Major Judit Virág, dr. Táncsics Péter és dr. Urbanics Kinga tudományos és szakmai tevékenységét ismerte el a kórházvezetés.
Vezető képünkön az idei Semmelweis-nap díjazottjai. Fotó: a szerző