Mozgalmas és sikerekben gazdag évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház. Az évadzáró társulati ülésen átadták az Évad Nézője, a Petőfi-, a Latinovits- és a Medgyaszay-díjat.
– Sűrű időszak van mögöttünk, nagyon sok mindenhez kellett alkalmazkodnunk, sok akadály és nehézség övezte utunkat, de úgy érzem egy csodálatos, mozgalmas évadot zárhatunk a mai napon – mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. – Ahogy végiglapozom a naptárt, szinte felfoghatatlan, hogy mennyi minden történt a társulattal a 2021/2022-es évadban. Bár a pandémia korlátozásokra kényszerített minket, de minden tervezett bemutatót meg tudtunk tartani, és mindegyikre örömmel, büszkeséggel tekintünk vissza. Hálával és szeretettel fordulunk nézőinkhez, akik mindvégig velünk maradtak. A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökeként kiemelt feladatomnak érzem, hogy felhelyezzük a vidéki színjátszást, a vidéki színházakat a térképre, hiszen hatalmas teljesítmények, életpályák, szakemberek, művészek dolgoznak ezekben az intézményekben.
Az igazgató szerint az évad két csúcspontja az V. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja és az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál.
– Színházunk mindig kiemelten foglalkozott a gyermekek, az ifjúság színházzal, élő kapcsolattal történő nevelésével, tanításával, szórakoztatásával – folytatta Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes.
Az évadzárón hagyományosan négy díjat és – rendkívüli módon – két különdíjat adtak át. A társulat szavazata alapján a 2021/2022-es évadban a legkiemelkedőbb színészi teljesítményt nyújtó művésznek kijáró Latinovits-díjat Módri Györgyi színművész kapta. A művészeti munkát kiemelkedő módon segítő teljesítményért járó Medgyaszay-díjat Péti Krisztina művészeti csoportvezető, rendezőasszisztens vehette át. A nézők idén a Petőfi-díjat Kőrösi Csaba színművésznek ítélték. Az Évad Nézője díjat Lőrinczy Károly érdemelte ki. A közönségtől beérkezett szavazatok alapján két különdíjat is átadtak: az évad legjobb nagyszínházi előadása Michael Kunze–Sylvester Levay MOZART! című musicalje lett, legjobb játékszíni előadása pedig Topolcsányi Laura Árva szörny című pszichodrámája.
A vezető képen Módri Györgyi átveszi a Latinovits-díjat Kellerné Egresi Zsuzsannától. Fotók: Veszprémi Petőfi Színház