Sokszor beszélek és írok – az idősek világnapján minden évben a Kukacnak is – szeretett dédnagymamámról, akit a családban, a társaságunkban mindenki csak Dédiként ismer és akinek tavaly még volt kedve közös fotót készíteni a dédunokájával, ám idén már makacsabb lett. Nem – mondta határozottan. Így került most ide a csaknem két esztendeje készült közös születésnapi fotónk.
Amikor arra kérnek, meséljek Dédiről, nekem mindig ezernyi gondolat kavarog a fejemben, de a végén csak annyit tudok kinyögni róla, hogy a NŐ!
A Nő, aki 1919 óta él és virul.
A Nő, aki a világot bejárta.
A Nő, aki túlélte a második világháborút.
A Nő, akinek a barátja Tamási Áron volt.
A Nő, aki az egykori Arizona táncosnője volt.
A Nő, akinél finomabb lekváros kenyeret senki nem csinál.
A Nő, aki 33 éve az életem része.
A Nő, aki mára már egy nagy gyerek, és gyermeki könnyedséggel tanul meg mindent, amit a XXI. század megkövetel tőle.
A Nő, aki anya, nagymama és dédnagymama.
A Nő, aki az én dédim.
Közel 98 éves, és még mindig maga csinál mindent. Főz, pakol, takarít, kutyázik…már amennyire Mili kutya hagyja magát.
Igényli, hogy szép legyen a haja, hogy ápolt legyen a külseje, hogy mindig legyen szappanopera és rejtvény. Emlékszik mindenre a múltjából, jobban, mint én a tegnapra, a memóriája sok fiataléval vetekszik.
Igazi XXI. századi Nő!
Szabó Adrienn
