Miközben a buszra vártam, egy ismeretlen férfi megszólított. Eleinte csak furcsállottam, de rövid idő múlva nyomasztóvá vált a jelenléte. Meg kellene szabadulnom tőle, villant fel bennem, de hogyan?

Aznap a veszprémi buszpályaudvaron hiába próbáltam egyszavas válaszokat adni, az idegen férfi nem akart tágítani. Amikor végre elment, fellélegeztem, de nem sokkal később visszatért egy ismerősével, és rám mutatott: „Ő az, már sokat beszélgettünk.” A feszültségem egyre nőtt, de ekkor egy másik férfi lépett közbe. Barátságosan megszólított, mintha ismerne: „Szia, mi újság? Együtt buszozunk?” Ezzel a gesztussal közém és a tolakodó férfiak közé állt. Az egyszerű kérdés mögött ott volt az üzenet: Biztonságban vagy.

Nem minden hős visel köpenyt

A buszunk megérkezett, majd halkan odasúgta, hogy nyugodtan üljek a közelébe, ha továbbra is kényelmetlenül érezném magam. Mikor végre felszálltunk, leült mellém, amíg a férfiak fel nem szálltak. Ekkor udvariasan eggyel előrébb ült és közölte, nyugodtan szóljak, ha szükségem van segítségre. Zötyögött alattunk a busz, a sötét tájat bámultam az ablakon keresztül és elöntöttek az érzelmek. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést és mély szomorúságot. Megnyugtatott az ismeretlen férfi gesztusa, mégis ott motoszkált bennem a gondolat: miért is volt szükség egy idegen segítségére ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam?

A történetem nem egyedi, és éppen ez teszi olyan fontos témává: túl sokan éljük, éltük át, hogy egy egyszerű, hétköznapi eseményből kényelmetlen, félelmetes helyzet, zaklatás lesz. Amikor mindezt megosztottam a közösségi oldalunkon, rengeteg hozzászólás érkezett, amelyek nemcsak visszaigazolták az élményemet, hanem rámutattak azokra a társadalmi mintákra is, amelyek hasonló helyzetekben újra és újra megjelennek. Sokan írták, hogy a nőkben mélyen gyökerezik az udvariasság kényszere, még akkor is, ha egyértelműen kellemetlen vagy veszélyes szituációba kerülnek. Ez nem véletlen: gyerekkortól belénk nevelik, hogy ne legyünk udvariatlanok, még akkor sem, ha egy vadidegen férfi szólít meg. Ez a belső kényszer gyakran éppen a zaklatók malmára hajtja a vizet, hiszen a rövid válaszok vagy a feszengő elhárítás sokszor bátorításként hat rájuk.

Konfliktuskezelést nem tanultunk

Ugyanakkor a hozzászólásokból az is kiderült, hogy nem minden a női reakciókon múlik. A legtöbben egyetértettek abban, hogy az ilyen helyzeteket nem lehet kizárólag határozott fellépéssel vagy az udvariasság elhagyásával megoldani. Egyes férfiak ugyanis minden elutasítást provokációként értékelnek, és a nyílt konfrontáció akár a helyzet elmérgesedéséhez is vezethet. Sok nő azért próbál konfliktuskerülően viselkedni, mert pontosan ettől tart. Ez is azt bizonyítja, hogy a felelősséget nem lehet a zaklatott nők vállára helyezni, hanem a társadalmi párbeszédet kell átformálni. Sok kommentben megjelent az az egyszerű, de annál fontosabb gondolat, hogy a zaklató férfiak viselkedését kellene megváltoztatni, nem a nők reakcióit. A hozzászólók közül többen beszámoltak arról, hogy hasonló helyzetekben valaki a segítségükre sietett. Egyesek egy hajléktalan férfi gesztusát idézték fel, mások egy szórakozóhelyen vagy tömegközlekedési eszközön tapasztalt közbeavatkozást. Ezek az esetek megerősítik, hogy a közösségi felelősségvállalás óriási szerepet játszik az ilyen helyzetek megoldásában.

Jelezni a zaklatott személynek: nincs egyedül

Sok hozzászóló osztotta meg saját stratégiáit: van, aki úgy tesz, mintha ismerős lenne, mások széles mosollyal próbálják elhúzni a zaklatott személyt a veszélyforrástól. Volt olyan kommentelő is, aki a londoni tömegközlekedési plakátokat idézte, amelyek konkrét tanácsokat adnak arra, hogyan lehet biztonságosan közbeavatkozni egy ilyen helyzetben. A kommentekben rengetegen mesélték el saját történetüket: „Egy szórakozóhelyen vettük észre, hogy egy lány egyedül ült, amikor három férfi ment oda hozzá és kényelmetlen helyzetbe hozták. Észleltük a volt férjemmel, odamentünk az asztalhoz és megszólítottuk a lányt: »Szia, Ági, úristen, de rég láttunk, hogy vagy, mi van veled?« és leültünk mellé. A pofátlan pasik azonnal leléptek. A lány annyi hálás köszönetet mondott, hogy meg sem tudom számolni” – írta meg egy hozzászóló.

Máskor egy buszon történt segítségnyújtás: „Kb. 10 éve a Deák térre menő buszon két angol srác segített nekem, amikor elkezdett egy pasi hátulról hozzám dörgölőzni. Mondhatni, lelökték a következő megállóban. Nagyon hálás voltam érte.” Vannak, akikben ez a közbelépés ösztönös: „Velem előfordult már, hogy 13-14 éves kislányt kellett védőszárnyaim alá vennem, mert »kóstolgatták«. Úgy tettem, mintha a nagynénje lettem volna.” Akadt olyan kommentelő, aki a történetek pozitív oldalát nézte: „Nagyon jó ezeket olvasni, van még remény, hogy figyelünk egymásra!”

Az egyetlen férfi hozzászóló elgondolkodtató megjegyzést tett arról, miért lépnek közbe ritkán az emberek hasonló helyzetekben. Véleménye szerint az ilyen szituációkban a férfiak többsége azért nem cselekszik, mert vagy nem ismeri fel a helyzetet az érzelmi intelligencia (EQ) hiánya miatt, vagy attól tart, hogy retorzió éri. A komment ironikusan hozzáteszi, hogy az érzékeny és magabiztos emberek aránya a társadalomban elég alacsony. Ez a meglátás hangsúlyozza, milyen fontos lenne a férfiak számára az érzelmi érzékenység és a helyzetfelismerés fejlesztése. Ha egy férfi hasonló helyzetet tapasztal, első lépésként érdemes egyszerű módon közbeavatkozni, például egy barátságos, hétköznapi megszólítással. Ezzel jelezheti az áldozatnak, hogy nincs egyedül, és elterelheti a zaklató figyelmét anélkül, hogy közvetlen konfrontációt vállalna.

Az 5D-s módszer

A minap volt a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja (november 25.) és ez késztetett arra, hogy utánajárjak, mi ilyen helyzetben a teendő. A Right To Be egy globális nonprofit mozgalom, amelyet elkötelezett emberek hoztak létre a zaklatás megszüntetése érdekében. A szervezet egyik legfontosabb eszköze az általuk kidolgozott 5D-s módszer, amely hatékonyan segít az utcai zaklatás elleni biztonságos fellépésben. Az egyszerű, mégis rugalmas megközelítés öt kulcselemre épít, amelyek angol nyelvű jelentései D betűvel kezdődnek: zavarás (distract), delegálás (delegate), dokumentálás (document), késleltetés (delay) és irányítás (direct). A zavarás lényege, hogy valamilyen módon eltereljük a zaklató figyelmét, hogy megszakítsuk a helyzetet. A delegálás során segítséget kérünk valakitől, aki rendelkezik a megfelelő hatáskörrel ahhoz, hogy közbeavatkozzon. A dokumentálás azt jelenti, hogy rögzítjük az eseményt, hogy támogatást nyújtsunk a zaklatott személynek. A késleltetés célja, hogy az incidens után vigaszt és megerősítést adjunk az érintett személynek. Végül az irányítás akkor jön szóba, amikor közvetlenül megszólítjuk a zaklatót, és megpróbáljuk elhárítani a helyzetet. Ez a módszer egy praktikus és biztonságos megoldás lehet arra, hogy hatékonyan reagáljunk, ha tanúi vagyunk utcai zaklatásnak.

A zaklatás nem a nők magatartásán múlik, hanem azon, hogy társadalmunk mit tolerál. Figyeljünk egymásra, ne féljünk cselekedni!